HTML

Start

MELYIK ?

4 fiatalból álló társaság 2009 januárjában nekivág, hogy leküzdje a közel 8000 km-es távot.

Utolsó kommentek

  • HANGMAN: Írtam mailt! (2009.02.09. 08:54) Panorámaképek
  • Chris-t: Szia! A SPORTime csapat használhatná a Kiffa-i képet. Mit kell érte tennem?? :-) Meglehet e kapni... (2009.02.08. 20:46) Panorámaképek
  • HANGMAN: Jó, hogy szólsz, mert egy van még. Bamakoban a Niger partján csináltam még pár fotót panorámának, ... (2009.02.07. 14:01) Panorámaképek
  • zsomborg: azta! van még ilyen? (2009.02.07. 12:58) Panorámaképek
  • Vaandor: Óbazeg, Béla... :-) Jó túlélést mindenkinek! (2009.01.29. 11:45) Pótlások - Kilépés a valóságból
  • Utolsó 20

Pótlások - Eljutottunk a Tatooine-ra

HANGMAN 2009.01.26. 16:29


A Gibraltártól a Tattoine bolgyóig

 

Nyájas olvasóink, mint azt sokan tudjátok, átértünk Afrikába. Itt már netet csiholni sem olyan egyszerű, ezért hát most nagy adagban megkapjátok az elmúlt pár nap dózisát – egyben. Jól vagyunk, kék az ég, zöld a fű, illetve fű az nagyon már nincs, e sorok írásakor már Nyugat-Szaharában vagyunk...

A fárasztó szaharai utat Zoli peiglen úgy piheni ki, hogy lektorálja Peti ízes útibeszámolójat, és az bekezdések után dőlt betűvel szedett megjegyzéseket tesz. Nna, tehát jól vagyunk, nagyrészt Peti vezet, mi meg addig a hátsó ülésen zabálunk. Étrendünk jórészt a hihetetlenül finom helyi gyümölcsökből és az otthonról hozott Milkából áll. Mivel egész nap ülünk, ezt le se nagyon tudjuk mozogni, hízunkis  mint a disznó.

 

Január 20. reggelén sikeresen bekompoltunk, majd 35 perc alatt át is értünk Afrikába. A szél nem csendesedett el teljesen, ezért a komp elég erőteljesen dobált minket. Mi bírtuk az erős hulámzást, de volt aki nem....

Közben pedig borzasztó blues zene üvöltött a hangszórókból Valószínűleg így akartak beveztni minket a helyiek a sivatagi hangulatokba..

A marokkói vámon eltöltöttünk egy kis időt, mire minden papírunkat kitöltötték. Nem szivattak, inkább a sok autó és a vámtisztek hiánya okozta a fennakadást.

Meg az, hogy tönkrement a hátsó csomagtartó teleszkópja.

Egy kis baksist azért ott is kellett adni. Tangerben tankoltun kaz olcsó gázolajból, és vettünk Dávidnak egy melegebb hálózsákot. A Metro fél szeméylzete a segítségünkre sietett,

Konrétan 6 kedves kollega és kollegina...

majd egy kis ektiviti után kitalálták mit is keresünk. Innen Casablanca felé vettük az utunkat, amit a Kuzinteam csapattal konvojban tettünk meg. Jó fej srácok, ők egy veterán kockaladával nyomják a Bamakót.

Casablanca magasságában belefutottunk még egy sárga VW-be, amin még a tavalyi bamakós rajtszám virított. Utasainak a múlt évben vissza kellett fordulni félúton, mert kilukadt a tankjuk. Idén azonban újra eljöttek, amúgy freestyle-ba’, nevezés nélkül, hogy lenyomják a távot és közben fikázhassák a Villám Gézát (gy.k. ő a B2 rally atyja), meg hogy a mezőny orra alá dörgöljék, hogy ők tapasztaltabbak lévén mennyit spóroltak (Piha! Nálunk biztos nem többet, a mi csapatunk ugyanis esélyes az idei low budget díjra). Ettől függetlenül szerintünk V. Géza jó csávó, már csak azért is, mert a hathatős előszervezés végett a körzetben eddig minden rendőr tudott a B2 rallyről, és emiatt senki nem csesztettett minket a rendőri és katonai ellenőrző pontokon. Ami már csak azért is  jó buli, mert ilyenekből minden pálmafánál, tevepiszoknál és falucskánál van vagy kettő...

Kuzinék pedig haláljó arcok, most épp elszakadtunk tőlük, de ezúton drukkolunk nekik, reméljük, az esti támaszponton látjuk őket!!

(UPDATE: megvannak, itt parkolnak most előttem)

Rabatban még tettünk egy (jó nagy) kört a magyar nagykövetségig, ahol Dávid sárga könyvét megkaptuk. Megkérdeztünk mindenkit, hogy merre lehet a követségünk, de senki nem tudott megbízható választ adni. Beszéltünk a svéd és a brit követség munkatársával, de nem tudtak érdemben útbaigazítani. Végül egy egyenruhás rendőr volt olyan kedves, hogy motoron elvezetett minket a megadott címre.

Azért kavartunk amúgy ennyit, mert itt nemigen beszélnek angolul, mi meg nemigen beszélünk franciául. Az arabok szóba se hozom. De eddigi tapasztalataink azt igazolják, hogy ha eleget vigyorogsz, nem eshet itt komolyabb bajod. Itt jegyezném meg, hogy mind a nagykövet, mind a felesége, mind a konzul, mind a konzul sofőrje mind pedig az arab patikárius lány nagyon kedvesek és segítőkészek voltak irányunkba.

Marokkóban mindenhol egyenruhások vannak, rendőrök, katonák,

Pl. épp az előbb cibáltak el mellettünk teherautón vagy hat tankot...

de ha az ember mosolyog, és kedves, ők is nagyon kedvesek. Mindenki a turistákért dolgozik. Marokkó északi része egyébként nagyon zöld, sok vízmosás, patak, pocsolya van. Ahogy délre haldtunk, a föld egészen téglavörös lett. A vörös és a zöld növények kombinációja lenyűgöző.

Igen, azok a zöld növények, hmmm... Mellesleg az út szélén m indenhol gyerekek állnak és valami zöld gazt árulnak, eleddig nem jöttünk még rá, mi lehet az.

Még érezhetően hűvös volt napközben is, bár ezerrel sütött a nap, és a kocsiban izzadtunk, de kint 15 foknál nem volt melegebb.

Az esti pihenőnk Marakech előtt pár km-re volt. Egy üres parkolóban álltunk meg. Sátrat még nem vertünk, ehelyett 3-an a kocsi ülésein, Dávid a kocsi tetéjén próbálta kipihenni az út fáradalmait. Az éjszaka elég hideg volt, nagyon be kellett öltözni a hálózsákba.

Sanyi kuzin párnája és az én derekam rendesen el is fagyott. Dávid meg nem fázott a tetőn mer’ ő hipppi. Azért vegyük észre azt az enyhe Monthy Python-i árnyalatot, miszerint Afrikában, az éhezés és forróság országában elleddig mi jószerével csak  zabáltunk és fáztunk. Hehe.

A Bamakós mezőnyhöz képest jónéhány órás lemaradást kellett ledolgoznunk a következő nap. A hivatalos útvonal az Atlasz belseje felé vezetett, ahol az éjszakai vihar miatt elég sok csapatot visszafordítottak. A mezőny lemaradó része – köztrük mi is -  Marrakechnél Agadir felé vette az irányt. Ezen az úton próbáltuk behozni a lemaradásunkat.

Reggel a napkeltét autóból néztük Marrakech felé, ahol meg is álltunk egy rövid időre. Marrakech egy pezsgő nagyváros Marokkó szívében. Itt ízelítőt kaptunk az arab országok városi közlekedéséből. Felfestett sávok nincsenek, mindenki olyan gyorsan és olyan helyeken megy, ahogy a szituáció kívánja. Erre még rátesze egy lapáttal, hogy a robogósok kacsáznak az autók között, valamint a gyalogosok is olyan bátran lépnek az autó elé, hogy nem kell ahhoz hogy elősse az ember. Igazi élmény és kihívás a sofőröknek.

Ja, elmény és kihívás az egész családnak, egy ötszemélyes taxiban 9-en ülnek, a csadoros öreg nénikék meg lazán sétálnak át a 8 sávos úton. Mondjuk ez az autópályára is igaz. Csak Marrakech külvárosában kb kilométerenként van az úton 2-3 széttrancsírozott kutya/macska.

Marrakech belvárosában megálltunk a piac mellett, nézelődtünk és vásároltunk néhány dolgot. Nagyon finom kenyeret vettünk, ami talán kukoricából volt. Rettenetesen finom.

Én meg kuzinékkal elmentem várost nézni. Mivel felkészült turisták vagyunk, térképünk az nem volt, úgyhogy megálltunk egy random helyen, ahol legalább 100 merci taxi parkolt, és bevettük magunkat a legközelebbi utcába, remélve, hogy valami szép részbe futunk bele és nem a késelős sikátorok egyikébe. Így aztán kilyukadtunk valami piacféleségen és megkuksiztunk egy sikátorlabirintust is, az ottani mecsetekkel. A  végén már nem voltunk annyira nagylegények, lévén az 1-2 méter széles sötét utcácskákban úgy eltévedtünk, mint a szél. A helyiek erősen megbámultak minket, ami arra enged következtetni, hogy nem éppen a turistanegyedet pécéztük ki magunknak.  Hogy feltegyük az i-re a pontot, megpróbálkoztunk a helyi szokások egyikével, hogy asszimilálódjunk a közegbe, jelesül alkudni kezdtünk egy fickónál 2 jedi-köpenyre. (Ja, az egyik legnagyobb flash, hogy Marokkóban a lakosság jelentékeny része kapucnis jedi-köpenyben járkál, amit gyártanak barna, szürke, csíkos, fekete és zöld kivitelben). Barátunk csak 50 dirhamot volthajlandó  engedni az általa elsőnek kiszabott 500 dirhamos árból (hogy mennyi egy dirham, azt nem írom ide, mindenki nézze meg maga, házi feladat!), úgyhogy faképnél hagytuk. Mire visszabandáztunk a kocsihoz, ott várt egy  újabb arab barátunk, aki először cigit akart tőlünk, majd szalámit, végül pedig a torkunkat akarta átvágni. De mindvégig jó mosolygós maradt.

A rövid kitérő után nyomtuk a gázt és igyekeztünk a lehetetlennek tűnő lemaradást behozni. Az út itt is 1300m fölé emelkedett, ahol gyakran szerpentinek, világító kamionok, és őrült marokkóiakkal volt megspékelve.

Az úton télnyleg nagyon oda kellett figyelni, nem egy árokba borult kamion jelezte, hogy bizony itt nem viccel senki. Mellesleg Marrakech után bárhol felüdítő vezetni, de még így is akadtak nehezítő tényezők. A kétsávos utakon gyakran jöttek mindenfelől agyonrakodott kamionok, amik index helyett diszkőfényeket használtak, és alapjáraton is úgy ki voltak reflektorozva, hogy a minket kielőző kamionok vakító fényei láttán  sokszor azt hittük, hogy ufótámadás ér minket hátulról. Útközben a táj annak rendje s módja szerint elsivatagosodott, időnként pedig keresztülhussantunk mindenféle településeken, ezek közül volt, ami nagyon tetszett (pl. Tan-Tan, óriási teveszobraival a városkapuban, vagy Agadir, a... ööö... ja az nem is tetszett:)), volt olyan, ami kevésbé...

Apropó városkapuk! Minden nagyobb településre városkapukon keresztül juthatunk be. Itt mindig állnak rendőrbácsik, akik igazoltatnak, szerencsére eddig nem volt gond. Jól elbeszélgetünk velük, de csak azt tudjuk nekik mondogatni, hogy „Ca va? Ca va.” Ez kb annyit tesz, hogy „Heló, hogy itegy”. A hogyityeg amúgy a kedvenc témája mindenkinek, ezt a végtelenségig lehet ismételgetni. Pl:

- Bon jour. Ca va?

- Ca va. Et vou?

- Ca va, ca va bien. Ca va?

- Ah, merci, ca va. Ca va?

Stbstb.

A kitartó vezetés és a kevés pihenő miatt, kezdtük utölérni a többi autót. Ennek ellenére a napi hivatalos célt, a Tatooine bolygót már jóval sötétedés után lehetett volna elérni. Kuzinékkal azon tanakodtunk, hogy a tiltások ellenére éjszaka vezessük le a maradék 200 km-t, vagy inkább 130 km után aludjunk a tengerparton. Végül az éjszakai vezetés mellett döntöttünk, és célba vettük a Tatooine-t. Felkapcsoltuk a tevefigyelő reflektorokat, és óvatosan haladtunk a sötétben. Peti a végére már nagyon elfáradt az egész napos vezetéstől, de szerencsésen beértünk a bivouac-ba. Csatlakoztunk a többiekhez, ittunk egy pálinkát, majd gyorsan be is vágtuk a szunyát.

Itt jegyezném meg, hogy Peti vezettet egész nap, ami különösen a fent leírtak tükrében bizony emberfelett teljesítmény. Respekt és tisztelet neki, ha hazaérünk egyben, simán elmehet majd kaszkadőrpilótának! Köszönjük Peti!

 

A Tattoine bizony nem semmi egy hely, nem is mulaszottunk el csajozós fotókat csinálni reggel. Na de ez már egy másik nap története! Zs. B. Bien!

Címkék: bamako2009

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://melyik.blog.hu/api/trackback/id/tr13903785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.