HTML

Start

MELYIK ?

4 fiatalból álló társaság 2009 januárjában nekivág, hogy leküzdje a közel 8000 km-es távot.

Utolsó kommentek

  • HANGMAN: Írtam mailt! (2009.02.09. 08:54) Panorámaképek
  • Chris-t: Szia! A SPORTime csapat használhatná a Kiffa-i képet. Mit kell érte tennem?? :-) Meglehet e kapni... (2009.02.08. 20:46) Panorámaképek
  • HANGMAN: Jó, hogy szólsz, mert egy van még. Bamakoban a Niger partján csináltam még pár fotót panorámának, ... (2009.02.07. 14:01) Panorámaképek
  • zsomborg: azta! van még ilyen? (2009.02.07. 12:58) Panorámaképek
  • Vaandor: Óbazeg, Béla... :-) Jó túlélést mindenkinek! (2009.01.29. 11:45) Pótlások - Kilépés a valóságból
  • Utolsó 20

Hiánypótlás - Dakhla

HANGMAN 2009.01.26. 16:36

A Csillagok Háborújától a háborúzó csillagokig

 

Előző beszámolónk valahol réges rég, egy messzi-messzi galaxisban ért véget...

 

Tehát a Tatooine bolygón ébredtünk. Nem vicc, Tan-Tan városától nem messze van a Tattoine, a főúttól pár száz méterre beljebb a sivatagban. Pontos eredetét nem ismerjük, de óvalószínű George Lucasék itt építették fel a Star Wars legelső részéhez a díszleteket anno. Szóval a jellegzetes kis kunyhók frankón ott vannak, a sivatag is ott van, és napfelkeltekor valami szédületes hangulata van a helynek. A sivatag amúgy gyönyörű. Nappal tikkasztó, éjszaka hideg és szeles, de annyi csillagot még életünkben nem láttunk tán az égen, mint ott a Tatooine ege felett. Ki is használtuk az alkalmat hogy Luke Skywalker kunyhója előtt lőhessünk pár csajozós/pasizós fotót magunkról, aztán pedig rohannunk is kellett tovább, mert aznap újabb 900 km-t kellett levezetnünk – a napi etap vége ugyanis a Ráktérítő volt. A nap kb 8-ra kel fel, 6-kor nyugszik, 7-kor már koromsötét van. A sivatagi utakon kb 60-as átlagot tudunk produkálni, nappal vezetni mókás, éjszaka viszont... para... (erről majd később). Szóval akárhogy matekoztunk, rájöttünk, sehogyse érünk le a Térítőhöz világosban.

 

Matekozgatásunk kellős közepén érte el a Tatooine-t a 48-as csapat, akiknek eredetileg versenykategóriában indultak (a verseny és a túra kategória útvonala külön halad, a két mezőny majd csak Kiffában, a mauritán határnál találkozik), de elegük lett, és átigazoltak a túrába... egész éjjel vezettek, hogy eljussanak a túrásokhoz, aztán zéró alvással indultak velünk tovább az újabb maratoni etapra. Derék!

 

Szóval elkezdtükn módszeresene keresztülékelni Nyugat-Szahara felé. Nagy élmény volt az üres utakon a semmi közepén haladva repeszteni, és végre feltüntek a várva várt tevecsordák is!!!!! Az utak mentén itt már nem tehénveszély, hanem teveveszély táblák ékeskedtek, ami magyar szemnek nagyon szokatlan. Meg hát aztán a teve egy nagyon vicces állat, szerintünk legalábbis...

 

Miközben habzó szájjal kameráztuk a tevéket, észre sem vettük, hogy beértünk Nyugat-Szaharába. Ezt a térséget jelenleg Marokkó tartja fennhatósága alatt, de Mauritániának is fáj rá a foga. A helyi lakosokat persze nem kérdezi senki, emiatt aztán ők rendre fel is lázadtak, és alapítottak egy gerillaszervezetet. Volt nagy háborúskodás (és állítólag lesz is), a földben meghúzódó ásványi kincsek sokat érnek (talán az is lehet, hogy a tavaly felépült Észak-Marokkói autópálya elkészítési költségeit a koszhadt Nyugat-Szahara termelte ki...). Szóval kaotikus egy hely ez, el sem lehet mondani, mennyire. Az már csak hab a tortán, hogy az útról helyenként nem szabad letérni: halálfejes táblák jelzik, hogy aknaveszély van. Az utunk szinte végig az óceán mellett haladt. Magyarországihoz szokott léptékekkel szinte felfoghatlan volt számunkra, hogy órákat kell autózni, míg egyik településről elér az ember a másikra.

 

Betértünk Layouunne-ba, Ny-Szahara legnagyobb városába, ahol egy utcai árusnál friss banánt és naracsot vettünk, hogy legyen mivel frissíteni magunkat a tikkasztó szaharai levegőben (ezúton üdvözöljük a -10 fokos Budapesten tartózkodó olvasóinkat, hehe), Boujdurnál (aminek a kapujában borzasztó gusztustalan és idomtalanul óriási kardhal– és struccszobrok (!!!) díszelegnek) meg letértünk – az úttól pár száz méterre egy gyönyörű szakadék nyílt, olyan kilátással az óceánra, a lenyugvó napra és Fábri Sándorra, amire szintén csak csettingetni tudtunk. A szakadék aljában1-2 bazinagy hajóroncs figyelt, ez elültette bennünk a Mad Max utánérzés magvait, amik mostanra szépen ki is csíráztak... (erről majd időben szó esik).

 

Ha már Mad Max és sivatagi gerillák, akkor érdemes pár szót vesztegetni a hatóságokra. Nyugat-Szaharában tényleg baromi sok pontot ellenőriznek, gyakorlatilag minden kereszteződésnél. Sorompóval zárják el az utat a jó bakák: céljuk, hogy megelőzzék a csempésztevékenységet (pedig még a hamisítás is virágzik, Marlboro helyett pl Marimbo van), meg hogy levegyék az áthaladó turistákat ezzel-azzal. Szerencsére mi készültünk, és hoztunk az ilyen esetekre töménytelen mennyiségű reklámtollat, napszemcsit, Agip matricát, öngyújtót, toronyórát lánccal, ezeket rendre kiadokgatjuk a kocsi ablakán, ha valaki akadékoskodik. Ezek az arcok (a helyi zsaruk) e téren nemigen köntörfalaznak, megmondják kerek perec, hogy „adjál ajándékot”. Dehát az ajándékozás arab sajátosság... Egyszer érdekes szituba kerültünk: a fent már egyszer megemlített mesés Boujdur kapujában Zoli véletlenül valami rossz bóvlifilctottat nyomott a rendőt kezébe, miután az hosszas monológban ecsetelte, hogy a hongria meg marokkói nép mekkora barátok. Hát a csávó valami többre számított, mert a filctoll láttán eléggé szarbaharapott képe lett, de végül elengedett, ez a lényeg.

 

Szokásunkhoz híven most is késő éjjel értünk az etap végére, és mivel utoljára még kb Murciában fürödtünk, megszavaztuk, hogy nem megyünk le a bamakós bivaktáborba, hanem továbbautózunk Dakhlába és keresünk szállást. Egy hajmosás a sivatagban, ez kellett. Daklába lejutni már nem volt olyan sima ügy, lévén az már úgy-ahogy kiesk a B2 rally ernyője alól. Így hát a Daklai ellenőrzőpontot a zsaruk már nem voltak olyan mosolygósak, félre kellett állnunk, mindenféle papírokat mutogatni, végül Petinek be kellett menni a fakabárokkal a bódéba pár perce. Nyilván bokafogós táncot járni szopóálarcban. (azért Petinek kellett menni, mert egyrészt Zoli után ő a legjobb bokafogó-táncos, másrészt meg mert ő vezette az utót, tehát ő volt a csapat góréja – és ahogy elnéztük, ezekben az országokban különös szerepe van az „alfahímeknek” :)

 

Végül valahogy csak bevergődtünk Dakhlába, ami egy félsziget csücskén van, meseszép helyen. A legrosszabra számítottunk, ehelyett megdöbbentő látvány fogadott: a város hihetelenül rendezett volt, tiszta, nyugodt, a benne élő emberek pedig elegánsak és távolságtartók. Másnap kiderült, hogy valószínűleg azért az európaiak szeretnek idejárni wakeboardozni meg sandboardozni meg kittudjamég hányféle más egyéb boardozni... Elkezdtünk szállást keresni, az első helyen még angolul is tudtak (igazából nem is a recepciós, hanem a szálloda egyetlen vendége, egy arab srác...), viszont iszonyú büdös és arasznyi csótányok szambáztak az ágyakon. Bár mindez 3 euróért szerintem fair, hehe. Aztán a Sahara Regencybe futottunk bele, ami a helyi elit hotel volt: 4 csillagos, európai burzsoá dekadencia, és a sokpénzes Bamakós csapatok gyűjtőhelye. Ára 30-40 euró. Tiltakozott a bennünk szunnyadó hipppi azellen, hogy itt szálljunk meg, ezért továbbmentünk, kis utcacskákban kerestünk motelt (nagyon durva hogy itt még éjjel is simán van élet, a boltok nagyrésze nyitva, stb), Zoli az 1 hónap alatt magáraszedett franciatudásával jókat vitatkozott meg alkudozott a tulajokkal, míg végül kaptunk egy korrekt kis albergót pótágyas megfejtéssel, dehát koponyánként 5 euróért szerintünk ez egy fair ár volt. Meg aztán fáradtak is voltunk már, kellett a pihens...

 

De hogy mi várt ránk másnap...

Címkék: bamako2009

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://melyik.blog.hu/api/trackback/id/tr4903801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.